Postavölgyi Cuháré

Üdvözlünk Mindenkit Postavölgy honlapján!

Ezen az oldalon megtudhat mindent Postavölgy történetéről. Megnézheti az elmúlt programok fényképeit. 
Kézművesek Baranyai Egyesülete:

Egyesületünk 1998-ban öltött hivatalos keretet, akkor 29 kézműves fogtunk össze, hogy mesterségbéli tudásunk továbbadását, mesterségeink megismertetését együttes erővel tudjuk megvalósítani. Akkor Zengővárkonyban találtunk magunknak helyet, a Tájház adott rendezvényeinknek helyszínt. A Tájház akkori állapota siralmas volt és első feladatunk az lett, hogy a pajtát, a huszáristállót rendbe hoztuk. Előbb saját erőnket vetettük be, később pályázati úton nyertünk rá támogatást, volt olyan, hogy az önkormányzat nevében. Ennek köszönhetően a Tájház pajtájában megvalósulhatott a Míves Tojás Múzeum, melynek létrehozásában oroszlánrészünk volt. A múzeum megnyitása egybeesett a falu millenniumi napjával 2000 Virágvasárnapján. Ezt az ünnepséget is közösségünk irányításával, összefogott munkájával valósítottuk meg. Ezzel tettük le az alapját annak, hogy Zengővárkony mostanára egy kis múzeumfalu lett, s büszkén mondhatjuk el, hogy ötleteinkkel mi indítottuk útjára ezt a folyamatot.

Ezen kívül megalakulásunk óta összesen 10 alkalommal tartottunk, immáron országos hírnévre szert tett kézműves ünnepeket a Tájház udvarán. Egyet tavasszal a gyereknaphoz kapcsolódva, május utolsó szombatján,
“Aprómarok Gyereknap”
néven, a másikat pedig ősszel, október elején, aminek dátuma Császár János néptanító születésnapjához és az egyesület létrejöttének dátumához kötődött. Ezt
“Császár János Emléknap”-nak neveztük el.
Mindkét rendezvényünk fő jellemzője az Aprómarok Műhely programunk játszóháza és a népi étkek elkészítése, és ingyen kóstoltatása volt. Azon kívül bábelőadással, és tánc- daltanulással, gesztenyesütéssel, vidám népi vetélkedőkkel múlattattuk az időt a hozzánk ellátogató 3-4-500 vendéggel. Programjaink minden esetben ingyenesek voltak. Eleinte minden “hozzávalót’ tagjaink adakozásából teremtettük elő, később pályázati úton is kaptunk segítséget e szép napokhoz. Egyre népszerűbbek lettek ugyanis ezek a rendezvények, és egyre több látogató jött el hozzánk.

Büszkék vagyunk arra is, hogy eddigi eredményeinket a saját összetartó erőnkkel értük el, természetesen támogatóink erősítésével, akikre mindég hálával gondolunk, és szükségünk is van rájuk. Sajnos, ezt a jóleső érzést jelentő támogatást Zengővárkonyban nem kaptuk meg, így tagsági döntéssel a rendezvényeink helyszínét 2003-ban megváltoztattuk, Pécsre helyeztük át.

Kilenc éve már, hogy a megyében lévő kistérségi iskolákkal is szoros kapcsolatunk alakult ki. Először csak alkalmanként mentünk ide-oda játszóházakat tartani a kisiskolásoknak, de az elmúlt két tanévben már szervezetten, előre megtervezett program szerint támogattuk ezeket az iskolákat. Ezt a munkát nagyon fontosnak tartjuk egyrészt, hogy megismertessük a gyerekekkel a mesterségeinket, szokásainkat, másrészt, hogy egyfajta alternatívát mutassunk a pályaválasztáshoz, hiszen ezekben a kicsi falvakban nagyon kevés a munkalehetőség. Ha kedvet kapnak kosárfonáshoz, szövéshez, fazekaskodáshoz, talán felnőtt életük megélhetése is megoldódik saját településükön belül is.

De egyesületünk tagságának feladata saját műhelyeik, munkájuk népszerűsítése is, hiszen kismestereink zömének kenyérkereseti lehetőségét is mesterségük gyakorlása jelenti.

Egyesületünk tagjai között találhatók népi iparművészek, a Népművészet Ifjú Mestere, Népművészet mestere, Koós Károly díjas faragó. Rendszeresen indulunk pályázatokon, 2002-ben például a Pro Renovanda Cultura Hungariae által kiírt enteriőr pályázat első díját hozta el öt mesterből álló kollektívánk egy ünnepi enteriőrrel, melyre igen büszkék vagyunk. 2004-ben két fazekasunk kapta meg a Balassi Bálint emlékérmet (Horváth Ágota és Mezei Ottó), 2006-ban pedig különdíjban részesült alkotó közösségünk, amikor Kecskeméten a „Falusi vendéglátás” kategóriában kollektív munkával vettünk részt.

Elnökünk a Magyar Kultúra Lovagja

Nagysikerű „Aprómarok gyermeknap”-i rendezvényünk színhelyét Pécsre helyeztük át, ahol 2004-től előadás-sorozatot szervezünk, „Néprajzi kincseink” címmel, amit havontai rendszerességgel tartjuk májustól szeptemberig öt hónapon át.. Neves néprajzkutatókat, mestereket, építészeket hívunk meg, és szeretnénk a környezetünkben élő emberekkel megismertetni hagyományaink, múltunk felbecsülhetetlen értékeit. Ugyanúgy, mint a kézműves napjainknak, ennek az ismeretterjesztő sorozatnak is mostanra hagyományt teremtettünk.

Megyeszerte részt veszünk rendezvényeken, szebbítve-tarkítva azok hangulatát és képét egységes arculatot adó sátraink alatt kirakott portékáinkkal, mesterség-bemutatóinkkal és hat éve részt veszünk együttesen a Mesterségek Ünnepén a Budai Várban augusztus végén, ahol az „Aprómarok Műhely” számára készíttetett 5 méter átmérőjű kerek sátrunkban folyamatos játszóházat is működtetünk.

Kézműveseink közül számos mesternek látogatható műhelye van, ahol az odalátogatók megismerhetik e műhelyek működését, kipróbálhatják a kismesterségek apróbb fogásait, megvásárolhatják termékeinket. Ezek népszerűsítésére katalógust, szóróanyagok készíttetünk olykor (ha anyagi lehetőségünk van rá) és egymás műhelyét ajánljuk, amikor egyikünkhöz-másikunkhoz érdeklődők érkeznek. Az együvé tartozásnak ez egy fontos jellemzője.

Egyesületünk tagja a Népművészeti Egyesületek Szövetségének, és szoros együttműködésben van az Orfűi Kézművesek Egyesületével és a Baranyai Kisiskolák Társulásával. Egyesületünk a Magyar Kultúra Lovagrendjén belül megalakult „A Falvak Kultúrájáért Civil Hálózat” alapító tagja. Kapcsolatot tartunk az ország más területén működő kézműves egyesületekkel, és mesterekkel. Egyesületünk elnöke szerkesztője a Mesterség és Művészet című lapnak, melyben a kismesterségekről, de főképp azok művelőiről, szakmai cikkekkel népszerűsíti a magyar kézművességet, és munkálkodik a nemzeti kincsnek számító még meglévő tudás átmentéséért.



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 6
Tegnapi: 1
Heti: 6
Havi: 27
Össz.: 13 987

Látogatottság növelés
Oldal: Főoldal
Postavölgyi Cuháré - © 2008 - 2024 - postavolgyicuhare.hupont.hu

A HuPont.hu segítségével a weboldalkészítés gyors! Itt kezdődik a saját weboldalkészítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »